Szösszenetek a hegyröl.

Két füle van még sem szatyor..mi az ?

Természetesen én, a Hegylakó. Miért is? Mert lassan úgy érzem magam, mint egy jól megpakolt szatyor- tudjátok az a vászon, aminek a mozgatása felér egy kisebb teljesítmény túrával- egy bevásárló út vége felé. Már kilóg belőle a csomag répa fele..de még csak azért is pakolunk a tetejére…belefér ez még, felkiáltással és nyomkodjuk  bele ezerrel a maradék cuccost. Nah, szóval az én agyam is most valahogy ilyen képet mutat. Jön a negatív input kétszázzal…és már lassan nem bírom hova tenni! Tele van a hócipőm, “tokom”, kinek melyik szimpatikus…vagy ha akarja az utolsó szót be is helyettesítheti…belátásotokra bízom. Na erre kéne alkalmazni azt a megoldást, melyet volt parancsnokom, becsületes nevén Kakukk M főhadnagy úr a kiképző iskolán mondott. Bal kettes! Oszt rendezd el magad! Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy látogassam meg a mellék helységet, ott pedig balról a második kuszlikot…és szabaduljak meg a gondjaimtól. Ha ez ilyen egyszerű lenne…Vedd lazára a figurát!  -mondta Boszi- na persze! De én ilyen típus vagyok, állítólag a horoszpókom -direkte írtam így-  szerint. Csak lazán Öcsém, tudod, mint a Riga lánc! Mondották régebben a hasonló tüneteket produkáló egyéneknek…Ha valaki esetleg nem tudná a Riga az egy segédmotoros kerékpár volt a 70-80-as években..a Verhovina nevűvel együtt…Na szóval ott, ha nagyon meghúztad a láncot akkor az az esetek többségében el is szakadt…innét a mondás…bár már azt hiszem, hogy ki ment a divatból…mint ahogyan a Riga is. Szóval valamit ki kell találnom a szatyor ürítésére, mert a vége az lesz, hogy a füle – valamelyik- le fog szakadni. Márpedig én ugyancsak féltem a fülecskéimet! Azt hiszem most ez a szösszenet is azt a célt szolgálta, hogy lazuljak…és most befejezem az írást, megkeresem a neten Hofi örökbecsű számát : Próbálj meg lazítani….és meghallgatom. LAZULOK! PISZOKUL LAZULOK! És nektek is kedves olvasók, ha tele van a ……keressetek egy jó számot, hunyjátok le a szemeteket, ne gondoljatok semmire..és csak lazuljatok….lazuljatok…lazuljatok…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!